Kellemes ünnepeket!
Valószínűleg azért vagy itt, mert többet szeretnél tudni a képeslapról, amit tőlünk kaptál. Jó helyen jársz. Pár képen, videóban bemutatjuk a folyamatot.
Szerettünk volna valami személyes ajándékot küldeni, ha már nem találkozunk idén, de valami olyan kellett, amit könnyen tudunk postázni. Adta magát a képeslap, ehhez jött az ötlet, hogy valahogy kézzel készüljön. Most előszőr próbáltuk ki a szitázást gyakorlatban, nem is minden úgy alakult, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Azért élveztük és reméljük átmegy valami a lelkesedésünkből a postán keresztül is.
1.
Előszőr kellett egy grafika, amit később majd nyomóformaként használhatunk. A képen a brüsszeli Grand Place épületeinek egy része látszik, illetve a kettőnk keze szív jelet mutatva.
A rajzolási a folyamat a következőképpen történt:
2.
A színes grafikát szét kellett bontani a három színre, amivel nyomtatni szerettünk volna.
A három színt egymás után, egymásra nyomtatjuk majd. Sorrendben a fekete alulra, aztán az arany, végül a felirat rózsaszínnel.
Tudtam, hogy mivel kézzel illesztjük majd a kereteket a papírokra, így tuti lesznek elmozdulások a széleken, ezt teszteltem monitoron és jól nézett ki, úgyhogy számoltam is vele. Kivágtam a fekete rétegből az arany és a rózsaszín rétegek formáját, ezért látszik át a kék papír itt-ott a formák körül.
(Lettek volna áttetsző hatású, raszteres részek is, de ez majd később látszik, hogy nem került rá a végleges nyomatokra, mert túl kicsi méretet állítottam be és nem vitte át a szita. Ezért aztán nincsenek felhők és nincs rózsaszín az ablakok fényében. Tudtam, hogy a raszter kockázatos vállalkozás, úgyhogy semmi lényeges elem nem ezzel készült. Így nem lett nagy baj, hogy ezek végül lemaradtak a nyomatokról.)
3.
Letakartuk fóliával a konyhaasztalt, itt történt a munka nagyja.
A kereteket be kellett kenni fényérzékeny emulzióval és legalább 24 órát sötét, meleg helyen hagyni száradni. Erről a lépésről nem csináltunk képet, mert gyorsan kellett dolgozni a sötétben.
A sötétre azért volt szükség, hogy minél kevesebb fény érje az emulziót. A keretekben a szita anyagot mindkét oldalon átkentük a folyadékkal. Végül két napra bekerültek a konyhafiókba, amit leragasztottunk, hogy tuti ne menjen be fény. Meg, hogy nehogy kihúzzuk…
4.
Beizzítottuk az UV lámpát. Újra besötétítettünk, beállítottuk a reflektort az asztal fölé egy fotós állványra. Aztán kijött egy keret a fiókból, ráfektettük a fóliára nyomtatott grafikát és 3,5 percig bekapcsoltuk a lámpát. Ennyi idő alatt megkötött a festék, ott ahol átlátszó volt a fólia. Ahol fekete festék volt, ott vízzel kimosható maradt.
5.
A kimosásról nem készült se videó, se fotó. De el lehet képzelni, ahogy a zuhanyzóban fürdőgatyában szentségelve spriccelem a kereteket és közben mindenhova is fröcsköl a hideg víz…
A száradó keretekről már van kép.
Mindeközben Kifli nem nagyon értette, hogy mi történik. Már rég csináltunk ekkora rumlit a lakásban és fura festékszagok is voltak.
(Itt a fotón nem óbégat, olyat nem szokott, hanem rágcsálja a kutyafogkeféjét és értetlenkedik.)
6.
Következett a három szín lehúzása. Előszőr a fekete, fél óra száradás, az arany, fél óra száradás, aztán a rózsaszín.
Számítottam rá, hogy lesz selejt, úgyhogy másfélszer annyi nyomat készült, mint amennyire szükségünk volt.
(Normál esetben nem kéne ennyiszer lehúzogatni, de valószínűleg a festékek, amiket beszereztünk, nem pont erre vannak kitalálva, ezért biztos, ami biztos, inkább többször kentük, hogy tuti átmenjen a festék a szitán. Főleg az arany száradt gyorsan, a metál részecskék miatt hamar elkezdett eltömődni a szita, úgyhogy sokszor kentem, hogy az új festék kimossa a száradó korábbit. A rózsaszín meg annyira híg volt, hogy kevés festék került a papírra, így nem kellett minden papír előtt újra kenni.)
7.
Az összes nyomatot kiterítettük és hagytuk száradni éjszakára. Kifli egyszer bele is gyalogolt, remélem nem maradt szőrös egy képeslap sem.
8.
Másnap kivasaltam, méretre vágtam, megírtuk a lapok hátulját, felcímkéztük a borítékokat és ment a postára.
Gondolom, aki szitázott már, az most fogja a fejét, hogy mit műveltünk. Aki meg eddig nem tudta, hogy mi ez, az remélem megértette az összefoglalónkból. A lényeg, hogy szeretjük az életünket kézműves projektekkel bonyolítani és mindenféle cuccokkal összekenni a lakást. (Úgyis jön az ünnepi nagytakarítás, előtte belefért.) Meg egyébként kikapcsolt a napi rutinból, segített lelassulni, ráhangolódni az ünnepekre.